Élménybeszámoló – Nyereményjáték

Élménybeszámoló – Nyereményjáték

Emlékeztek még, hogy a nyáron volt egy nyereményjáték? (Ha nem, akkor itt és itt tudjátok elolvasni a korábbi posztokat.) Jelentem megtörtént a fotózás, a hangulat remek volt, a stúdió szokás szerint gyönyörű, ráadásul pont a fotózásunk napjára kerültek fel a karácsonyi díszek, úgyhogy tényleg minden klappolt.

SORSOLÁS

A sorsolást Gyenes Daniella nyerte, egy tünemény csaj, mindjárt a sorsolás után elkezdtük az ötletelést, és végül arra jutottunk, hogy az októberi, kiszámíthatatlan időjárás miatt, beltéri fotózást tartunk, melynek helyszínéül az NDustrial stúdió Skandi termét választottuk. Imádok itt fotózni, szerintem az egyik legszebben berendezett, dekorált stúdió, a hatalmas ablakok és tágas terek pedig amellett, hogy esztétikusak, még a fotós dolgát is segítik. Csak egy kis ízelítő, hogy mégis hogy néz ki a Skandi:

NDUSTRIAL Skandi
Kép forrása: https://www.instagram.com/ndustrialstudios/

Studio

Viszont, ahogy azt már említettem, illetve a fotókon is látni fogjátok, a környezet csöppet sem úgy nézett ki, mint az előző képen… Hogy miért? Mert ezekben a stúdiókban október közepén kezdődik a karácsony, ami egyrészt nagyon hasznos a fotózások időzítése miatt, viszont Daniella pont a fenti hangulat miatt választotta a Skandit. Emiatt egy kicsit aggódtam, hogy esetleg nem szeretne ünnepi hangulatú fotókat, de szerencsére nem így lett, sőt! Jó pár nappal korábban észrevettük a díszletváltást, így tudtunk rá készülni illetve egy gyors átöltözéssel két teljesen más hangulatot tudtunk elcsípni.

A karácsonyi pompa.
A kép forrása: https://www.ndustrialstudios.com/hu/

Azt is említettem már, hogy nagyon jó hangulatban telt a fotózás. Nem véletlenül, Daniella imád pózolni, őt meg a kamera imádja, úgyhogy a siker szinte garantált volt. Ahogy az ilyenkor szokás, az első pár percet azzal töltöttük, hogy körbejártuk a termet, kiválasztottuk azokat az elemeket, és pontokat, amiket mindenképpen szerettünk volna használni és megörökíteni, majd amíg ment a készülődés, én beállítottam a kamerát, fényeket, kellékeket és kezdődhetett is a buli.

A fotózás kb. egy órát vett igénybe, rengeteg nyers képünk lett, amiből Daniella kiválogatta a kedvenceit, amiket itt tudtok végiglapozni (katt a képre):

[modula id=”2125″]

Mielőtt átküldtem a kész foltókat Daniellának, megkértem, hogy ha van kedve, akkor készítsen egy reakcióvideót, mert úgy gondolom, hogy egyrészt így teljes az élménybeszámoló, másrészt pedig kíváncsi voltam, hogy hogy értékeli a képeket. Nos nem csak a videót készítette el, de egy irtó cuki visszajelzést is kaptam, amit ezúton is nagyon köszönök Neki! ❤️

Daniella

Végezetül pedig, hoztam egy rövid kis videót is a fotózásról, és mivel nem tudok semmi frappánsat kitalálni így a bejegyzés végére, ezzel búcsúzom. Meg egy szívecskével: ❤️.